- Miután 25 évvel ezelőtt elváltunk...

- Miután 25 éve elváltunk és miután Ti már annyi érdekes dolgot írtatok, elszégyelltem magam és nekirugaszkodok, hogy én is beszámoljak arról, hogy hogyan alakult a sorsom
- Annak idején

- Szóval ballagtunk. Ezt a képet a gyönyörü pertlis hímzett blúz megtekintése céljából ajánlom figyelmetekbe! Jó volt együtt sátorozni ballagás után a Fernezelyi-tó partján. Azon a túloldali tisztáson volt jó sátorozni. Hamar eltelt a felvételi vizsga utáni időszak és egy nap megjött a hír, hogy bejutottam a temesvári gépészmérnöki egyetemre. Nagyot ugrottam örömömben, arra emlékszem. Melyikőtök is okozta nekem ezt az örömöt, hogy akkor kölcsön adta és magamra vehettem? Jó volt együtt…
- Kolozsváron

- Első egyetemi évem végeztével Kolozsváron folytattam tanulányaim a technológiai felszerelések szakon, negyed és ötödévben kovácsműhelyi gépekre öszpontosítottan. 1988-ban diplomáztam és Segesvárra választottam kihelyezést a Nicovala Sighisoara céghez, ha jól emlékszem, azért, hogy közel legyek újdonsült férjem szülővárosához, Szászmedgyeshez. Ott laktunk, onnan adódott meg, hogy ingáznom kellett. Úgy Segesvár, mint Szászmedgyes (hogy Kolozsvárt újból ne is említsem) történelmi város, érdemes meglátogatnotok. A cég keretén belül különböző részlegeken való toborozás után a kis kovácsműhelye majd a tervezőirodába kerültem.
- Baba

- A baba már Nagybányán született meg, 1990 októberében, makk egészségesen és az ápolónők "Printisor"-nak becézték, lelkemre kötve, hogy testvérkéje kell majd legyen… Még valami okból kifolyólag nem lett. Nagybányán ingatlanügynökséggel folytattam a mindennapi betevő megkeresésért, olykor pici Lórándot is magammal cipelve. Mamámtól egyik albérletből a másikba költöztünk. Közben férjem Németországban dolgozott egy pár hónapig és saját lakást vettünk… Egy év múltán kikivánkozás következett, vissza egy magasabb életszinvonal utáni vágy nyomán. Kanada lett a befogadó Hazánk.
- Kanadában

- …nem volt könnyü: kekszcsomagolással kezdtem, a karácsonyi
kekszek becsomagolása után kipenderülni, mind a ketten munkanélküliek.
Nyelvprobléma, főleg a zsargon ismerete hiányában nem szolgált
hasznunkra de egyeseknek annál nagyobb mulatásukra…
Rengeteg munkahelyen megfordultam, főleg műszaki rajzolással foglalkoztattak. Legtöbben másnak néztek, mint ami voltam, ki sem kellett lépnem az ajtón…
- Mások Montrealban


- Annak néztek, amivé váltam:
Közben az Egyesület köréből kiválasztottam mentorom, aki különös gondossággal látott munkájának, hogy belőlem is hivatásos mérnököt faragjon, nemcsak műszaki, hanem Főleg morális alapokra. Sok jót tanulhattam Tőle és általa egy ifju csángómagyar leány és egy csángómagyar legény keresztmamájává váltam. Mentorom tavasszal sajnos súlyos betegség miatt mellőlem eltávozott, de emléke szívemben örökké élni fog.
- Lóránd

- E kép az Ontario-tópart burlingtoni strandolásra való részén készült egy pár éve, tavasszal. A háttérben egy felvonható híd amelyen az út Niagarához vezet. Mikor ez nem vezet, csak a gyorspálya, akkor a híd felvonva, alatta pedig a hajók közlekednek.
- Lóránd

- pihenés közben Oreo-val. Ezen a napon végezte a VIII. osztályt a burlingtoni St. John Katólikus Iskolában.
- Lóránddal

- Idén Húsvétkor még mindig vastag hótakaró lepte be az udvart. Annak ellenére a hátsó kerítés mögött egy nyuszi ugrándozott. Mindig lesni fogjuk majd. Nagyon szép itt Kanadában. Rengeteg madár, vadállat, gyönyörü tájak… Aránylag kevés szennyeződés.
- Lóránd

- …egy művészlélek: szeret fotózni, rajzolni és számítógépes animáció szakra fog készülni jövő évben egy közeli liceumban.
- A Niagara vízesésnél

- A Niagara vízesésnél ott volt Andris is, meglátogatott Burlingtonban. Jó volt újra látnunk egymást, elbeszélgetni.
- Bulin

- szoveg
- Lóránd

- Lóránd nagyon szépen fest. Valószinüleg Kató nagymamától örökölte tehetségét. Itt egy elkezdett munkája, elkészülve Cassandraé lett ballagásuk alkalmával.


